Vásárlási feltételek

Szállítás és garancia - VÁSÁRLÓI TÁJÉKOZTATÓ - BEVEZETŐ

Kérünk mindenkit, amennyiben vásárlója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el jelen tájékoztató anyagunkat, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és magára kötelező érvényűnek tekinti.

A webáruház célja az VitaminInfo.Hu. termékeinek bemutatása, értékesítése és megadott szállítási címre szállítása/szállíttatása a vásárlókrészére.

Jelen webáruházban természetes személyek (fogyasztók), illetve gazdasági társaságok és vállalkozók is vásárolhatnak. Eszerint megkülönböztetünk fogyasztói és vállalkozói szerződést. Tájékoztatónk I. Fejezete A) pontján túl csak a fogyasztói szerződések esetében érvényesül, Bevezetőnk és a II. Fejezet minden vásárlóra érvényes. A vállalkozói szerződéseket a 2013:V Ptk. Hatodik könyve rendezi.

Jelen webáruházban, a rendelések leadásával létrejövő (fogyasztói vagy vállalkozói) szerződésben, illetve a későbbi kapcsolattartás során használt nyelv a magyar.

A webáruházban való vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet technikai lehetőségeinek és korlátainak ismeretét, és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. Javasoljuk, hogy használjon vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, és mindenkor telepítse az operációs rendszer aktuális biztonsági frissítéseit, és a böngészőjét.

Ajánlott HTML 5 szabványnak megfelelnek: Chrome 35, Mozilla Firefox 30, Internet Explorer 11,Safari és frissebb változatú böngészők. Más böngészőkön a webshop nem tud korrekt működést garantálni.

Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a weboldalra való csatlakozás miatt következett be. Vásárlót terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.

Vásárló a webshopot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő, illetve a vásárolt termékekkel okozott vagyoni és nem vagyoni eredetű károkért. A Szolgáltató kizár minden felelősséget a honlap használói által tanúsított magatartásért. A Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, a webshop használata során termékhez kapcsolódó, a webshop által tárolt hozzászólásaiban kifejtett véleményéért is.

Vásárló a vásárlási feltételek elfogadásával nyilatkozik arról, hogy nagykorú. Szolgáltató nem köt szerződést kiskorúakkal.

A megrendelést Szolgáltató a webáruházon keresztül csak akkor fogadja el, ha a Vásárló a megrendeléshez szükséges valamennyi adatot helyesen adja meg. A Szolgáltatót a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
 
A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén Ügyfélszolgálatunk (Email: info@egeszsegsziget.org; Telefon: 70/428-98-34 , 70/270-89-67) rendelkezésére áll H-P 10:00-17:00 időszakban.


2001:CVIII 6.§(2) szerint Vásárló megrendelése általában akkor lép életbe, ha azt e-mail-ben vagy telefonon is visszaigazolják munkatársaink.
Amennyiben a vásárlóhoz ez 48 órán belül nem érkezik meg, akkor a vásárló ajánlattételi kötöttségei megszűnnek.
A megrendelés visszaigazolásának nyelve a szerződéskötés nyelvével megegyezik.

Szolgáltató és a vásárló között jelen webáruházon keresztül létrejött fogyasztói szerződés (hatálya szerint: 45/2014(II.26)Korm.r. "Üzlethelyiségen kívül, illetve távollévők között kötött szerződés") nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben papír alapon nem előhívható, nem hozzáférhető.


I. FEJEZET

JOGI TÁJÉKOZTATÁS
a 45/2014(II.26.) "a Szolgáltató és a Fogyasztó között kötött szerződésekről"
szóló Kormányrendelet szerint


A)

Webáruházunk üzemeltetője:

Egészség Sziget Bio - és vitaminbolt

Lengyeltóti Zrínyi u.17.

Telefonszám
70/428-98-34 , 70/270-89-67

Nyitvatartás
Hétfő-Péntek: 8:00 - 17:00
Szombat: 9:00-12:00

B)

Szolgáltatásunk termékköre: elektronikai és elektrotechnikai termékek, alkatrészek, szerelési anyagok, berendezések.

Webáruházunk szolgáltatásának igénybevevői: a 45/2014(II.26) Kormányrendeletben illetve a 2013.V. tv (új Ptk.) 8:1.§(1)3. szerint "fogyasztó"-nak minősülő magánszemélyek (mely értelmezésben fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy).

Értelmezésben továbbiakban a Fogyasztó még "Vásárló" vagy mint "Felhasználó", Szolgáltató és Fogyasztó együttesen "Felek" megnevezés alatt szerepelhet.

Korm.r.4.§ 10. Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak.

Korm.r.4.§ 14. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés,
a) amelyet a szerződő felek egyidejű fizikai jelenléte mellett a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen kötöttek meg;
b) amelyre vonatkozóan a fogyasztó tett ajánlatot a vállalkozásnak az a) pontban meghatározott körülmények között;
c) amelyet a vállalkozás üzlethelyiségében vagy távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával közvetlenül azt követően kötöttek meg, hogy a vállalkozás – a felek egyidejű fizikai jelenléte mellett – személyesen és egyénileg kapcsolatba lépett a fogyasztóval a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen; vagy
d) amelyet a vállalkozás által szervezett olyan út során kötöttek meg, amelynek célja a termékek vagy szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesítése vagy népszerűsítése;

Jelen webáruház a Korm.r.4.§ 11. szerint "távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz"-nek és "távértékesítési rendszernek" minősül.

A fogyasztói árak bruttó árak (az ÁFÁ-t tartalmazzák). A végösszeg a termékek össz árából és a szállítási díjból tevődik össze. A Fogyasztó a weboldalon a "vásárlói kosár" összeállítása után, a RENDELÉS gombra kattintva vásárlói szerződést köt a Szolgáltatóval. A kötelem keletkezéséről a Szolgáltató emailben (Korm.r.4.§ 9.) tájékoztatja a Fogyasztót.

Vásárlóink - a termékek jelen webáruházban történő megvásárlásához - számlázási adatait és szállítási címét rögzítenünk kell.

A rendeléskezelés során történő adatkezelés szabályait a 2011. évi CXII. Infotv. alapján készült adatkezelési nyilatkozatunk, tájékoztatónk II. Fejezete tartalmazza.


C)

Weboldal Műszaki Üzemeltetése:

2001:CVIII.Ektv.4.§ h) pontja tekintetében tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy a webáruházat üzemelteti, a vásárlói adatok kezelését ténylegesen a egeszsegsziget.org webáruház. végzi, önállóan üzemeltetve szervereit. Az adatok kezelése tehát Magyarországon belül marad, Budapesten történik.


D)

Az összes megrendelt termékre az alábbi szállítási információk vonatkoznak.

A Szolgáltató köteles utánvétel vagy banki átutalás esetében - amint a befizetés megérkezik a Szolgáltató számlájára - szállítószolgálat útján a Vásárló által a Megrendelőlapon kiválasztott termékeket az azon megjelölt szállítási címre eljuttatni. Amennyiben a megrendelés teljesítése bármilyen okból akadályba ütközik, úgy a Szolgáltató köteles haladéktalanul e-mail vagy telefon útján felvenni a kapcsolatot a Vásárlóval a továbbiak egyeztetése érdekében.

Vásárló köteles az általa feladott Megrendelőlapon megjelölt és a Szolgáltató által a megadott címre kiszállíttatott termékeket átvenni, a Szolgáltató által küldött visszaigazoláson feltüntetett vételárat - mely a termékek csomagolási és szállítási költségeit is tartalmazza, és magában foglalja az ÁFA-t – készpénzben a szállító részére, illetve előzetesen banki átutalással megfizetni.

A leszállított áru a vételár teljes kifizetéséig a Szolgáltató tulajdonában marad.

Részletes információk webáruházunk "SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK" menüjből elérhetőek.

Kiemelt, általános információk:

Szállítás ideje:

A szállítás ideje 4-12 munkanap, a raktárkészlettől függően, készlethiány esetén kb. 2 hét. A külföldről érkező termékek esetében ez 15-60 munkanap lehet, erre külön felhívjuk a figyelmet az egyes termékek adatlapjain. A weblapunkon megjelenő termékek mennyisége esetenként eltérhet a kiírt mennyiségtől. Emiatt reklamációt nem tudunk elfogadni. A mennyiségek tájékoztató jellegűek!

Szállítási díjak:
Az 0,5 kg nál kisebb és a 30 kg.-nál nagyobb súlyú szállítmányok esetében egyedi szállítási díj kalkuláció. 

A pontos szállítási költségről a rendelés leadását követően tájékoztatjuk e-mailben. (Szállítás kizárólag GLS futárszolgálattal!)
A szállítás díja : 1300 Ft






A megrendelt termékeket 1-2 munkanap alatt kiszállítjuk/kiszállíttatjuk a megrendeléskor megadott címre. Megrendelés teljesítését csak a Magyarország területén belüli szállítási címmel tudjuk vállalni.

Kiszállítást általában a GLS futárszolgálat végzi, melynek munkatársai hétköznapokon (napközben) végzik a kiszállítást.
A szállítást visszaigazoló levelünkben mindig tájékoztatjuk a Vásárlót, hogy milyen módon kapja meg csomagját.


FIGYELEM : A szállítást olyan helyre kérje, ahol mindig tartózkodik valaki, aki tud a csomag érkezéséről.
Kérjük, hogy abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket készpénzes fizetésre, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a szállítónak.

Tájékoztatjuk tisztelt vásárlóinkat, hogy a házhoz szállítás minden esetben a rendelés során megadott házszámig történő sérülésmentes kiszállításra vonatkozik. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a csomag tartalmára vonatkozó reklamációt kizárólag abban az esetben tudjuk elfogadni, ha a hiány vagy sérülés ténye a fuvarlevélen rögzítésre kerül. Az ebből fakadó kellemetlenség elkerülése végett kérjük, hogy a csomag tartalmát még a szállító jelenlétében szíveskedjenek ellenőrizni!


E)
 
Jelen weboldalon az 1997:CLV.Fogyvtv.14.§(4) és (5) illetve a 4/2009.(I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet szerint az árak feltüntetése HUF pénznemben történik, a webshop vastag betűvel jelzi az árakat. A termékek mindig a megrendelés pillanatában feltüntetett fogyasztói áron kerülnek értékesítésre.

Szolgáltató fenntartja a jogot termékei árainak eseti változtatásaira, amely nem visszaható hatályú. Szintúgy, a termékek vételárai biztosan nem változnak az adott fogyasztó számára, a megrendelés leadása és az árucikkek kézhezvétele közötti időszakban.

Fizetési lehetőségek:

1. Utánvétes csomag formájában - azaz átvételkor a futárnak fizeti az összeget.

2. Előreutalással - megrendelését követően pro-forma számlát állítunk ki, amit email-ben elküldünk önnek. A számla alapján elutalhatja a szükséges összeget. Mi az utalás beérkezését követően felhívjuk Önt és tájékoztatjuk/egyeztetünk a csomag indítását illetően.

3) PayPal fizetési rendszerén keresztül - A bankkártya adatokat minden esetben a PayPal oldalán kell megadnia, így azok semmilyen körülmények között nem jutnak el a kereskedőhöz. Elfogadott bankkártyák: Visa (egyes Electron kártyák is), EC/MC dombornyomott kártyák.

E fizetési forma 3%-os többlet költséggel jár.

F)

A szerződéskötést követő telefonos kapcsolattartásra és a fizetési eszköz használati díjára vonatkozó szabályok:

Korm.r. 6.§ Ha a vállalkozás a szerződéskötést követő kapcsolattartáshoz telefonos ügyintézést biztosít, a vállalkozás biztosítja, hogy a vele kapcsolatba lépő fogyasztót a hívásért emelt díj nem terheli. Szolgáltató ügyfélszolgálati telefonszámai normál (nem-emelt) hívásdíjú telefonszámok: +36-30 – 9 8 1 2 0 8 5

Korm.r. 7.§(1) A vállalkozás az adott fizetési mód igénybevételéért a fizetési móddal összefüggésben felmerült általa viselt költséget meghaladó díjat nem számíthat fel (ilyen a szállítással kapcsolatos költsége, melyet változatlan értéken számláz tovább).


G)

Jelen tájékoztatásra és a weboldalon található termékleírásokra a Korm.r.11.§-a érvényes.


A WEBÁRUHÁZ HASZNÁLATA

A webáruház regisztráció nélkül is teljes hozzáférést biztosít az összes termékhez, így szabadon böngészhet a kínálatunkból. Vásárolni viszont csak regisztrációval lehetséges.

Termékek keresése: a  felső részen a keresés mezőbe írva a szavakat indíthat keresést.

A weblapunkon megjelenő termékek mennyisége esetenként eltérhet a kiírt mennyiségtől. Emiatt reklamációt nem tudunk elfogadni. A mennyiségek tájékoztató jellegűek.

Kiemelt: Új termékek

Az új termékek rövid listája az oldal alsó részén jelenik meg, itt rákattintva bármelyik megtekinthető vagy megvásárolható.


REGISZTRÁCIÓ

A vásárlás előtt kérjük, szíveskedjen regisztráltatni magát az oldal felső részében található linken.

A regisztrációhoz szükséges néhány személyes adat megadása, illetve a pontos szállítási cím, cégnév és telefonszám megadása. Kérjük a jóváhagyás előtt ellenőrizze az adatai pontosságát, az ebből adódó szállítási hibákért nem tudunk felelősséget vállalni!

Az azonosító és a jelszó megadása azt jelenti, hogy a regisztráció útján nyilvántartásba vett természetes személy személyesen, illetve jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság (szervezet) képviselője a szervezet nevében jár el a vásárlás során. A regisztráció után módosíthatóak a szállítási címek és adatok. A regisztrációt követően visszaigazolást kap a regisztráció során megadott email címre a regisztráció sikerességéről, továbbá minden rendelés alkalmával is visszaigazolást küld a rendszer emailben a rendeleés leadásáról és állapotáról.

A regisztráció (vásárlói fiók) létrehozásakor megadott adatait a Vásárló a saját vásárlói fiókjába történő bejelentkezést követően bármikor módosíthatja a Webáruházban.



A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a Felhasználó a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik. A Szolgáltató minden regisztrációt egy önálló személyként kezel.

Szolgáltatót a regisztrált adatok ügyfél által történő megváltoztatásából eredő kárért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

A szerződéskötés és regisztráció nyelve magyar.

A regisztrációval a vásárló elfogadja az adatkezelési nyilatkozat feltételeit.


MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA

Vásárló a teljesítés igényét a weboldalon a rendelés gombra kattintás pillanatában (vagy telefonos rendelésben) jelzi, tehát "azonnali" teljesítést kér (Korm.r.13.§ és 19.§).

A megrendelések feldolgozása az egeszsegsziget.org webáruház. hétköznapi nyitvatartási idejében történik. Amennyiben a vásárló munkaidőn kívül küldte el megrendelését, az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra.

Termékeink vételára mindig a kiválasztott termék mellett feltüntetett összeg, amely ha nincs külön jelölve, az általános forgalmi adót már tartalmazza.
A termékek vételára nem tartalmazza a kiszállítás költségét.

A Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja.

Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Weboldal felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében a Felhasználó elállhat vásárlási szándékától.

JÁRULÉKOS KÖLTSÉGEK

Tájékoztatjuk a kedves vásárlót, hogy a postai szállítás költségén felül a csomagolás (mint tevékenységre) nem számítunk fel semmilyen költséget (amennyiben  nincs megjelölve a termék adatlapján külön csomagolási díj).



TERMÉKLEÍRÁSOK

A termékek adatlapján megjelenített képek ritkán eltérhetnek a valóságostól, esetlegesen illusztrációk is szerepelnek.

Egyes termékek képe csak illusztráció.Érdeklődjön a részletekről.

A termék színe a valóságban eltérhet a fényképen ábrázolttól. Befoyásolhatja a megtekintésre használt monitor típusa, színprofil beállítása, ill. a felbontás nagysága.



A vásárolandó áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról lehet megismerni. A Szolgáltató szerződésszerű teljesítésének minősül, ha a termék a weboldalon nyújtott tájékoztatásnál kedvezőbb, előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére.

Az általunk forgalmazott termék - ahol ezt a jogszabályok előírják - használati utasítását az áruhoz mellékeljük. Ha véletlenül nem kapná kézhez az áruval együtt a kötelező használati utasítást, azt azonnal - mielőtt az árut használatba veszi - jelezze Ügyfélszolgálatunknál, pótoljuk.

Amennyiben a Weboldalon található bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, a weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, melynek adatait, elérhetőségét az A) pontban találja.


A RENDELÉS MENETE:

Rendelést csak a regisztráció után, számlázási és szállítási adatok megadása után lehetséges. Kérjük ügyeljen a pontos adatok megadására. Bejelentkezés után kosárba teheti a termékeket, majd ezután leadhatja a rendelését, kiválasztva a fizetési módot, illetve megjegyzést is fűzhet a rendeléshez.
A kosár tartalmát szabadon változtathatja. Kérjük, ellenőrizze a kosárba helyezett termékeket és annak árait is.
A megrendelés leadását, elküldését követően a rendszer automatikusan, elektronikus levél útján visszajelzi. A visszajelzés még nem jelenti a megrendelés elfogadását. A termékek pontos szállítási költségét a rendelés leadását követően e-mailben tájékoztatjuk.


VÁSÁRLÓI KOSÁR

Megrendelni kívánt termékek összeállítására és a megrendelés indítására az egeszsegsziget.org. webáruházban a Kosár használatával van lehetőség, amely egyszerre több terméket is kezelni képes.

A Webáruház kosaras rendszerén keresztül adhat le megrendelést a Vásárló, aki mind a kosárba helyezett termékeket, mind a vásárláshoz megadott személyes adatait a megrendelés leadását, illetve jelen ÁSZF elolvasását/elfogadását megelőzően ellenőrizni, és ha szükséges, könnyen módosítani tudja a Webáruház online felületén.

Kosár módosítása: a kosárra kattintva módosíthatja vagy törölheti a tartalmat a Vásárló. (Megjegyzés: a vásárlói fiókjába bejelentkezett Vásárló által a kosárba helyezett termékek mind addig a kosárban maradnak -kijelentkezést követően is-, amíg azokat a Vásárló ki nem törli vagy meg nem rendeli.)

Megrendelést leadni a Webáruházban csak azután lehetséges, ha a Vásárló jelen ÁSZF tartalmával egyetértő jelölőnégyzetet bejelöli. Megrendelő jelen ÁSZF tartalmát elolvashatja és lementheti közvetlenül a megrendelés elküldése előtt.

A rögzített megrendelések online kerülnek iktatásra, azok bármikor visszakereshetőek rendelési szám, illetve Vásárló adatai alapján is.

A megrendelés elküldését követően néhány percen belül egy levelet kap a Vásárló az automata rendszerünktől, amelyben tájékoztatjuk a megrendelés részleteiről (Vásárló adatai, megrendelés sorszáma és időpontja, megrendelt termékek és árai, kiválasztott fizetési mód, esetleges kedvezmény mértéke, a Vásárló megrendelésével kapcsolatos üzenete, szállítás/számlázási adatok, fizetendő végösszeg). Ebben az automata levelünkben még nem tudjuk tájékoztatni a termék várható kiszállítási idejéről, viszont néhány órán (maximum 1 munkanapon) belül - rendelése feldolgozását követően - kapnia kell egy olyan visszaigazoló levelet/telefonhívást, amiben már tájékoztatjuk a kiszállítás részleteiről. Amennyiben 24 órán belül nem kap semmilyen visszaigazoló levelet, kérjük, jelezze ezt Ügyfélszolgálatunknak!

A megrendelésének állapotát folyamatosan figyelemmel kísérheti a vásárlói fiókjában a "Megrendeléseim" menüpont alatt. Itt a regisztrált vásárlók megtalálhatják korábbi megrendeléseiket is.

Amennyiben megrendeléséből valamely termék belátható időn belül nincsen raktáron, arról tájékoztatjuk és ha továbbra is fenntartja megrendelését az adott termékre, azt utólag küldjük ki esetileg díjmentes szállítással ingyenesen a megadott szállítási címre. Vásárlónak csak az utólagosan megküldött termék árát kell kifizetni a leegyeztetett fizetési móddal. Az esetben, ha volt már megfizetett összeg (előrendeléssel) a hiányzó termék tekintetében, úgy azt haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül Szolgáltató visszatéríti.


GARANCIA, SZAVATOSSÁG, JÓTÁLLÁS


A tévesztett, ill. hibás termékeket - amennyiben a védőfólia sértetlen - vevőszolgálatunkon jelezheti. Az átvételkor közölt kifogás esetén cégünk a megrendelt terméket 30 napon belül visszavásárolja.

Az élelmiszereket,élelmiszer kiegészítőket,italok,vitaminokat, amennyiben felbontott a csomagolásuk,nem áll módunkban visszavenni.

A kellékszavatosság, termékszavatosság és a jótállás részletes elveit jelen tájékoztató 1.sz. mellékelete tartalmazza (görgessen a tájékoztató anyagunk utolsó szakaszáig).


RENDELÉSEK LEZÁRÁSA ÉS KISZÁLLÍTÁS:

2001:CVIII 6.§(1) szerint tájékoztatjuk, hogy a rendelés feladása után de még kiszállítás előtt, felvilágosítás, speciális kérés, megrendelés-módosítás vagy valamilyen felmerült probléma bejelentése kapcsán kérjük, jelezze azt a info@egeszsegsziget.org email címen.
2001:CVIII 6.§(2) szerint tájékoztatjuk, hogy megrendelését 48 órán belül, a megadott e-mail címre küldött elektronikus levélben visszaigazoljuk. Kérjük a visszaigazolást minden esetben várja meg! Kollégáink ellenőrzik a megrendelését és visszaigazolásban tájékoztatjuk a termékek állapotáról, a kiszállítás időpontjáról és az esetlegesen felmerülő szállítási költségekről. Amennyiben a visszaigazolás az adott határidőn belül nem érkezik meg Önhöz, nem köteles a terméket megvásárolni vagy a szolgáltatást igénybe venni.

A szállításról tájékoztatónk D) pontja ad részletes útmutatást.

A szállítási díjat is tartalmazó számlát a csomagban találja meg.


Kérjük, hogy átvétel előtt a csomag és a termék(ek) sérülésmentes állapotát ellenőrizni szíveskedjen, amennyiben a csomagoláson vagy a termékeken bármilyen fizikai sérülést észlel, vetessen fel jegyzőkönyvet a szállítást végző futárral!

Kellemes vásárlást kívánunk!


H)

Korm.r. 20.§ (2)b) szerint a szerződés teljesítésétől a Fogyasztó a rendelés után, legfeljebb 14 naptári napon belül, Korm.r. 4.§.9. szerint a info@egeszsegsziget.org címre küldött email nyilatkozattal állhat el.